|
5 éves a PRONAS |
2006. november 29-én a szentgotthárdi Hunyadi Vendéglőben leült pár ember, hogy megbeszéljék, miként lehet összefogni a civileket a határ mellé tervezett osztrák szemétégető elleni küzdelemben. Ebből a csoportból nőtte ki magát a PRONAS...
A városi Tekéző sporttermében az 5 éves szülinapra érkező vendégeket Soós Zoltán, az egyesület elnöke köszöntötte. Tolmácsolta azok szavait is, akik egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudtak jelen lenni az ünnepségen.
A program során időutazáson vehettek részt a jelen lévők; kivetített fényképek segítségével –amelyek egy része soha nem jelent meg eddig nyilvánosan- elevenítették fel az elmúlt öt év történéseit. A fotókhoz fűzött háttér-információk is tartogattak újdonságokat. Woki Zoltán, a PRONAS első, alapító elnöke 2008 végéig, onnantól Soós Zoltán vezette fel a civil összefogás életének jelentősebb eseményeit. A vetítést többször színesítette Kovács Miklós gitárjátéka.
Méltatta az egyesület tevékenységét Lajtmann József (Reflex Környezetvédő Egyesület, Győr), Huszár Gábor polgármester úr (PRONAS alapító tag), Szecsei Nagy Klára doktornő, Szenkovits Péter újságíró és Johann Raunikar dr. (BIGAS civil kezdeményezés, Ausztria). Joób Márk a tagságnak küldött levelében emlékezett a kezdeti időszakról.
A rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult.
A fényképekért Bana Ferencet illeti köszönet!















