|
Schwarzeneggert is értesítette a PRONAS |
A PRONAS Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzót is értesítette a heiligenkreuzi hulladékégető tervéről és a növekvő osztrák-magyar tiltakozásról.
Mint ismeretes, Schwarzenegger Graz mellett született (Thal) és sokáig Grazban élt, innen indult bodybuilding karrierje, többszörös világbajnok lett. Később színészként - mint terminátor - aratta a sikereket, letelepedett az Amerikai Egyesült Államokban, majd Kalifornia kormányzójává választották (jelenleg is hivatalát tölti).
2005-ben helybenhagyta egy többszörös gyilkos halálos ítéletét, és emiatt összetűzésbe került Ausztriával, ahol nincs halálos ítélet. Átnevezték a róla elnevezett grazi stadiont és sok mindentől megfosztották.
A halálos ítélet jóváhagyását antihumánus, embertelen tényként könyvelték el Ausztriában, ezért a PRONAS azt kérdezi Schwarzeneggertől, mennyire tart humánusnak egy olyan hulladékégetőt, amely emberek sokaságának egészségét illetve megélhetését veszélyezteti, nem messze szülőhelyétől ? A PRONAS röviden összefoglalta a legfőbb veszélyeket, várható negatív kihatásokat, és fényképet is küldött a legjelentősebb tömegdemonstrációról.
Schwarzenegger újabban környezetvédelmi tevékenységéről is ismert, a Green California szervezet vezetője.
A három e-mail címre eljuttatott angol és német nyelvű levélből kettőre már érkezett visszajelzés. Közölték, a nagy számban beérkező levelek miatt türelmet kérnek, és válaszra csak hosszabb idő után lehet számítani. Tudjuk, nagyobb gondjai vannak jelenleg Kaliforniában, de szülőhelyének, korábbi lakóhelyének, hazájának emléke talán felkelti érdeklődését.
Reméljük, hogy ez valóban így lesz és érdeklődéssel várjuk a kormányzó véleményét, erkölcsi támogatását.
Címkék: BEGAS Heiligenkreuz hulladékégető Szentgotthárd















